Arcképek két tragikus kor árnyékában [antikvár]

Mester Miklós közéleti szereplése 1939-ben kezdődött, amikor a kormánypárt jelöltjeként képviselővé választották. 1944-ben a református egyház támogatásával kinevezték vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkárnak. E pozíciójában azon kevesek közé tartozott, akik önzetlenül, humanizmus által vezetve aktívan részt vettek az üldözött zsidók mentési akcióiban. Tevékenysége elsősorban a szellemi és kulturális élet terén dolgozó zsidók mentésére összpontosult. Közéleti szereplése 1944. október 15-én, a nyilasok hatalomra jutása napján véglegesen befejeződött. Menekülni kényszerült és hetekig álnéven a pilisi hegyekben rejtőzködött. A második világháború befejeződése után létrejött új kormány határozata alapján 1945-ben háborús bűnösnek nyilvánították, de később a bizonyított embermentő tevékenysége miatt levették a listáról. Mindezek nem óvták meg Mester Miklóst a szovjet és magyar államvédelmi hatóságok többszöri letartóztatásától és a családjával együtt történt kitelepítéstől a Borsod megyei Felsővadászra 1951-1953 között. A kommunista rendszerben rendőri megfigyelés alatt állt és a körülmények lehetetlenné tették számára, hogy történészi szakmájat hivatalosan gyakorolja. Élete hátralevő részét szellemi emigrációban élte meg. Az osztályharcon alapuló marxista-leninista történelemszemlélet számára idegen volt és elutasította annak tanításait. Az asztalfióknak írt és ennek tanúbizonysága az 1971-re befejezett emlékirata, amelyet az olvasó a kezében tart. Az emlékirat személyes visszaemlékezés a történész szemén keresztül. Az írás középpontjában az 1944-es év eseményei állnak, rávilágítva ennek a tragikus évnek az előzményeire és következményeire. Az emlékiratban személyes élmények és kapcsolatok alapján számos korabeli politikus, értelmiségi, katona, falusi ember és munkás szerepel a társadalom és politikai élet különböző rétegeiből. Arcképek emberekről, akik a kor színpadán a legkülönbözőbb helyeken álltak: üldözök és üldözöttek, útkeresők és megalkuvók, árulók és embermentők. Kedves Olvasó! Két külön korszakban éltem Magyarországon. Az egyik Horthy Miklós' kormányzó úri Magyarországa voh 1925-től 1944 év végéig. (Azelőtt 1906-1918-ig, az első világháború végéig, mint gyermek és tanuló az Osztrák-Magyar Monarchiában, Erdélyben a Székelyföldön; 1919-1925 közt ugyancsak Erdélyben a Székelyföldön, de már Romániában töltöttem el fiatal éveimet.) A másik Magyarországot a második világháború után, 1945-től kezdve mostanáig, vagyis 1971 végéig nyugodtan lehet uralmi szempontból Rákosi Mátyás^ és utódai kommunista Magyarországának nevezni. Átéltem tehát Horthy Miklós úri Magyarországának a bukását, 1944-ben a hitleri német megszállás idején és Rákosi Mátyás, valamint társai kommunista Magyarországának megszűnését 1945 után a Szovjetunió protektorátusa alatt. Bár különböző volt a szerepem, a munkaköröm az életben a két Magyarországon, de lelkem mélyén egyik sem tetszett nekem. Lényegében nem éreztem igazán otthon magam soha a két Magyarországon. Vagyis mai divatos szóval élve az osztályidegen szerepét kellett vállalnom származásomnál és felfogásomnál fogva két különböző, az életemben egymást felváltó, ellentétes társadalomban az uralkodó körök előtt. Hosszú idő után elhatároztam, rászánom magam, hogy leírjam emlékeim, gondolataim egy részét e két korról. írásom vallomás. Szeretnék őszinte Írást hátrahagyni e két ellentétes, de lényegében antidemokratikus, embertelen és kegyetlen korszak embereiről, eseményeiről, természetesen a saját meglátásom, felfogásom szerint. Mondanivalómnak, emlékezésemnek a központjában az 1944. év, vagyis az akkor történtek állnak, de elkerülhetetlen volt, hogy ugyanakkor - kiegészítésképpen -tanulmányaim és főként átélt tapasztalataim alapján, a dolgok összefüggésének megvilágositása végett, részben az előzményekről és a következményekről, vagyis az 1944. év előtti és az utána következő korszakról ne beszéljek. Huszonhét év távlatából így tartottam érdekesnek és tanulságosnak emlékeimet felidézni 1944-röl. A címben szereplő „Tragikus kor" kifejezést nyugodtan írhattam volna „Tragikus kór"-nak is, mert valóban az egész magyar élet - élén a magyar