Armance/Lamiel [antikvár]

Egy szellemes hölgy, akinek nincsenek elég határozott fogalma róla, mi a jó irodalmilag, megkért, noha méltatlan vagyok bizalmára, javítsak ennek a regénynek a stílusán. Távol áll tőlem, hogy elfogadjak bizonyos politikai érzelmeket, melyek mintha itt-ott az elbeszélésbe keverednének: ezt közölnöm kell az olvasóval. A kedves szerző meg én számos dologban homlokegyenest ellenkezőképpen gondolkodunk, de egyformán iszonyodunk attól, amit kulcsregénynek neveznek. Londonban szerfölött érdekes regényeket írnak: Vivian Grey, Abnak's High life, Matilda stb., melyeknek megértéséhez kulcsra van szükség. Igen mulatságos karikatúrák ezek olyan személyek ellen, akiket születésük vagy a szerencsés véletlen irigylésre méltó helyzetbe juttatott. Nos, ez olyasfajta irodalmi érdem, amiből nem kérünk. A szerző 1814 óta be sem tette a lábát a Tuilériák palotájának első emeletére, oly rátarti, hogy még csak névről sem ismeri azokat, akik némely körben bizonyára magukra vonják a figyelmet. Ellenben színre vitt gyárosokat és kiváltságosokat, és szatírát írt róluk. Ha a fák tetején sóhajtozó galamboktól kérdeznénk, mit tudnak a Tuilériák kertjéről, azt felelnék: óriási zöld síkság, ahol ragyogó világosságot élvezünk. Mi, járókelők, azt válaszolnánk: kedves, árnyas sétány, ahol védve vagyunk a hőségtől, és kivált a kínosan tűző nyári naptól.