Arne úr kincse [antikvár]

Abban az időben, amikor második Frigyes dán király uralkodott Bohuslänen, lakott Marstrandban egy szegény halárus. Torarinnak hívták. Gyönge, vézna emberke volt; egyik karja béna. Nem való volt hát se halásznak, se hajósnak. Nem bírt megélni a tengeren, mint a többi szigetlakó, hanem szertejárva besózott vagy szárított halat árult a szárazföldön. Az esztendő javarészét nem töltötte odahaza, hanem faluzott a halas kocsiján. Egy februáriusi napon, mikor alkonyodni kezdett, a Kungahällából Solbergába vívő úton ment a kocsin. Nem volt egy árva lélek se az elhagyott, magános úton, de Torarinnak ezért nem kellett szótlanul tölteni az időt. Ott volt mellette a kocsin jó barátja, kicsiny fekete bundás kutyája, Grim; eltársaloghatott vele. Az eb többnyire csendesen feküdt, lábai közé dugva fejét és csak hunyorgatott gazdája szavaira. Ám ha olyasmit hallott, ami nem volt ínyére, fölállot a kocsin, s orrát feltartva, éktelenül üvöltött, akár a farkas.