Árnyképek I-II. [antikvár]

Részlet a kötetből: Vándoroljatok ki! Vándoroljatok ki... Ha a szív mitsem érez, midőn e szóra gondol, - ha a hazát csak akkor kell szeretni, midőn ezt tenni élv és dicsőség és akkor nem, midőn a honszeretet neve keserv, - ha a távozni készülő nem hall lelkében semmi hangot, mely azt susogja: maradj, maradj! ha számot vetve magatokkal, meggyőződtetek felőle, hogy itthon nem tudtok semmit többé használni, ha a legszentebb remények utolsó csilláma is kihamvadt kebletekben, - ha nem szerettek senkit és semmit többé, a ki utánatok itt marad, - akkor... vándoroljatok ki. Hisz mi az a hon? Föld, melyet másutt ingyen osztogatnak. - Itt ugyan őseid véré zöldül a fű, de amott még gazdagabb; - itt ugyan minden lépten nemzeti emlék akasztja meg pillantatod, kedves vagy bánatos, dicsőség vagy gyász emléke; egy halom, egy diadalmező, egy rom vagy egy sír, - mit látsz rajtuk? kilátás van másutt is, s a kik elmulnak, azoknak mindegy, akár emlékeznek rájok, akár sem.