Áron könyve [antikvár]

A szüleimtől az Aron nevet kaptam, de apám gyak-ran mondogatta, hogy inkább „Mit csináltál már megint?"-nek kellett volna nevezniük. A nagybátyám szerint viszont a „Hát ezt meg hogy képzelted?" lett volna a nekem való név. Időnként addig ütögettem egymáshoz a gyógyszeres üvegcséket, amíg azok darabokra nem törtek, a szomszédok állatait pedig szabadon engedtem a karámból. Anyám azt mondta, apámnak nem lenne szabad megütnie egy ilyen kis gyereket, de apám szerint én magam keresem a bajt, a nagybátyám meg közölte, hogy a rosszaságommal tönkreteszem a családot. Amikor ezt elpanaszoltam anyámnak, azt felelte, hogy egyedül magamat okolhatom mindenért, amúgy meg a mi családunkban a fogfájást is azzal szokták gyógyítani, hogy odasóznak egyet, ahol nem fáj, hadd fájjon ott is. A bátyám mindig azt mondogatta, hogy minket nem ringattak bölcsőben, de még párna sem igen került a fejünk alá. Anyám erre biztatni kezdte: panaszkodjon csak, ha eleget nyafog, talán összegyűHk annyi panasz, hogy be tudunk gyújtani vele a kályhába.