Árva mécses [antikvár]

Részlet a könyvből: "...De reggel megtaláltuk őket. Az eső még virradat előtt elállt és mire a nap fölkelt, csaknem felhőtlen volt az ég, úgyhogy egészen a lohistani dombokig el; lehetett látni, míg a Dagh Malash, a lohistani dombok mögött irtózatos, szaggatott tömeggé keményedett. Az előttünk meredező szirten,; amely éjszaka hozzáférhetetlennek látszott, most ösvények tűntek fel, - egy szélesebb szirtfok, amelyhez rézsútosan kiugró keskeny szirtfokok vezettek, beljebb egy szakadék, - a helyzetet távolról sem látták reménytelennek azok, akik már megmászták a Tel Rakot. A ruhánk még nedvesen, iszaposan tapadt lábunkhoz és vállunkhoz, megborzongtunk, amikor kibújtunk a vackunkból. Nagyon keveset aludtunk, ha ugyan egyáltalán aludtunk az éjszaka, fülünk önkéntelenül a Lewis-puskák ropogására figyelt és minden legördülő sziklatörmelék koppanását puskalövésnek vélte. De a termoszban még volt kávénk és volt egy utolsó, csekély adag rumunk is az embereink számára. A tegnapi, nedvesen és áthatóan dühöngő szél, csendes szellővé szelídült, a nap csakhamar föl is melegítette. És amíg a korhadó tamariszkusz szaga ismét föl nem szállt a folyóágyból, azt képzelhettük, hogy a breconi havas illata csapja meg az orrunkat..."