Atalanta csókja [antikvár]

Részlet a könyvből:Atalanta csókjaA faenzai olasz krónikák nem sokat szólnak a zsarnok Galeazzo Manfredi rövid, de olyannyira véres uralkodásáról. Azt kell hinnem, a középkori okmányok javarésze a Borgiák viharában akkor pusztulhatott el, mikor a vérszomjas Czézár 1500-ban felégette a várost s az utolsó Manfredivel, a tizenhétéves Astorréval, olyan hitszegően bűnhődtette meg a hirhedt dinasztia százados bűneit. Mert sokat vétkeztek ők nagyon. A város régi temetőjében, ott, a hová a néphit az ifjú szerelmesek sírját teszi, egy öreg babérfa árnyékolja be még ma is a költő Niccolo Cavalcanti és a szép Atalanta Ordelaffi pusztuló emlékét. Este kell idejönni, mikor a nap nyugovóra tér a toszkán Apenninek mögött s a Teremtő ecsetje az umbriai mesterek legaranyosabb szineit rakja fel a menyek palettájára. Ilyenkor kel életre a századok sóhaja a sir körül.