Attila [antikvár]

Részlet a könyvből: Magister Militum. Az Aquilleia felől Rómába vezető széles országúton hosszú, beláthatlan hosszú porfelleg száll a magasba. A négyes sorokban haladó lovassereg nem bír belőle kibontakozni az esthajnali szélcsöndben. Ott hömpölyög a fejük fölött, egész a messze szemhatárig, jelezve a sűrű hadsorokat, a ciprusokkal szegélyzett, kanyargós országúton. A sereg eleje, mintegy kétszáz főnyi, jóval megelőzte a had zömét s poroszkálva halad az úgynevezett északi kapu felé. Az apró, fürge mokány paripák nagy utat tehettek; fáradtan kapkodják lábaikat a kikopott, köves úton, néha egészen belesüppedve patáikkal a kátyúkban összegyülemlett fehér porba. Pedig kár, hogy ilyen porlepetten kell bevonulniok az örök városba. Lenne rajtok elég bámészkodnivaló! A marcona, napbarnított arcú legények, az apró, de arányos testű, kis fejű, hosszúfarkú lovak s a rómaiak előtt szokatlan fegyverzet. Az előcsapaton látszik, hogy válogatott népség; valami testőrféle, a lovaik is válogatottak, fekete valamennyi. Hosszú, lelógó farkuk fölkötve csombékba.