Aurora I-II. [antikvár]

Első fejezet MERT MI VAGYUNK A KÖNIGSMARKOK „ A gazdám három nappal ezelőtt, este tíz óra tájban távozott otthonról, és azóta nem láttuk." Tizenöt szó! Mindössze tizenöt szó, de Aurora Königsmark már negyedszer vagy ötödször olvasta végig a levelet, abban a hiú reményben, hogy a szavak valamiféle rejtett értelmet vagy magyarázatot nyernek, de hiába! A postalovak gyorsaságára bízott egyetlen mondat magyarázat helyett mindössze félelmet, sőt rettegést sugárzott a fiatal nő felé. Túlságosan is jól ismerte Hildebrandtot, a bátyja, Philipp titkárát, hogy maga elé tudja képzelni, amint, fülelve minden neszre, egy asztal sarkán sebesen lefirkantja ezt a mondatot, majd elrohan vele a postaállomásra, mielőtt Mi előtt is? Mielőtt elmenekül vagy elfogják, netán letartóztatják? Az enyhén gyűrött papírból arra lehetett következtetni, hogy a levél írója szokatlanul ideges lehetett. Nyilvánvalónak látszott, hogy ösztönösen úgy érezte, gazdájára valamilyen nagy veszély leselkedik. Három nap! Philippre egyáltalán nem volt jellemző, hogy három napig ne menjen haza, ha másért nem, legalább átöltözni! Aurora már éppen a csengő felé nyúlt, hogy behívja szobalányát, Ulrikét, és utasítsa, csomagoljon be neki, amikor az egyik ajtón nővére, Amelia-Wilhelmine lépett be. Amelia-Wilhelmine