Az 1-es szám [antikvár]

Részlet a könyvből : Hajnali öt óra. A pályaudvart köd takarja. A nagy csarnokból didergő, mogorva emberek tömege siet kifelé. Minden szomorú, elmosódott, homályos. Úgy. Hát itt volnánk megint! gondolja Bornemann Friedel, mialatt a lépcsőkön lefelé lépeget. Ez a szörnyeteg Berlin úgy tesz, mintha háromig sem tudna számolni! Jóformán még alszik. Hol is van az autóbuszom?.. Igaz, amott! Kis táskája, melyet hidegtől kivörösödött kezében szorongat, nem valami nehéz. Hosszú lépésekkel vágtat a síkos aszfalton s felmászik a motorjától remegő alkotmányba. Néhány álmos munkás kuporog bent, feltűrt gallérral, a levegő nem éppen ibolyaillatú. Friedel egyik sarokba húzódik, magába roskad. Szörnyen fázik. Kívül, belül. A kocsi alvó uccákon dübörög át. Itt-ott magányos rendőr járkál az ívlámpák alatt, melyeknek fénye alig pislog át a ködön, hajnali szürkeségen.