Az acélt megedzik [antikvár]

"A forradalom legnagyobb mesterművei az emberek, akiket megszül. A vonagló földet felszakító új áradatból mint az élet himnusza szökken fel a lelkek hitvallása, - és visszhangja egyre zeng, noha a hősök már holtak. A jövő époszainak és dalainak ihletőivé, héroszaivá növekednek - a gazdag nyarak aratása, melyeknek a forradalom kora volt nyers kora-tavasza. Ezek közül az emberek közül való Osztrovszkij - egy az élettől izzó, hősi himnuszok között. Gide nem értette meg őt, mikor meghatott csodálattal így írja le látogatását: "megszakadt szinte minden szál, amely a külvilághoz fűzné s lelkének nincs semerre útja. S mikor kezet nyújtott Osztrovszkijnak, Gide úgy érezte, hogy "az élettel fűzi össze". Hogyan lehet az, hogy Gide nem érezte ujjain a tett fáklyájának lángját. Osztrovszkij a tett és a küzdelem lobogó lángja - és ez a láng egyre növekedett és egyre hatalmasabb, míg körülötte egyre sötétebb az éj s egyre fojtogatóbb a halál."