Az ács fiának hivnak... [antikvár]

Részlet: UPTON SINCLAIR. A béke csöndes, verőfényes napjaiban tünt föl nálunk először. Csönd és nyugalom ülte meg lomhán az országot, a hivatalos közéletet és a polgári sajtót közjogi viták, a Bécscsel való sok száz éves nagy magyar pör foglalkoztatta, a haladó értelmiség már vágyakozva tekintgetett a müveit Nyugat felé, a nagyváradi „holnapos" gárda már elindult uj csapásokon, uj szint, uj életet vinni be tespedező irodalmunkba, Ady már megírta a magyar sorsot minden másnál jobban kifejező tragédiás költeményeit, de a magyar mélységek lakóiról, a magyar dolgozó munkásokról, munkásnyomoruságról, munkásoélokról, küzdelmekről legföljebb csak szolgabirói végzésekben, rendőri aktákban esett szó. A nagyközönség nem értette, nem, is akarta érteni és ezért nem is érdeklődött a szociális problémák és még kevésbé a szocializmus iránt. Ekkor jelent meg magyarul Sinclair első regénye: A posvány. A magyar fordítás megjelenését nem kisérte harsonák zúgása, aránylag csöndesen foglalt helyet a könyvesboltok polcain, dobszó nem kisérte, botrány nem tette kapósabbá. Szédületes sikerről, olyanról, mint ami Arcybasev Szanyin-ját, vagy később Else Jerusalem Szent Skarabeusát kisérte, kiadója igazán nem beszélhetett - de fogyott. Láthatatlan szálakon behúzódott irodalmi közvéleményünkbe, megismerték a nevét és akadtak, akik megpróbálták beskatulyázni valahová az irót és munkáját a többi ismert iró és regény mellé, ha nem másért, hát kényelemszeretetből, mert olyan bajos szemben állni, mint olvasónak az iróval és azzal az érzéssel, hogy nem tudjuk, hová tegyük, nem tudunk mit kezdeni vele.