Az ajánlat [antikvár]

I. RÉSZ „Linda: Régi dolog drágám, hogy az élet rossz befektetés." (Artúr Miller: Az ügynök halála) Tudtam, de igazából mégsem, hogy mibe vágom a fejszém. Az a legvalószínűbb, hogy igazából nem is érdekelt. Nem töprengtem, nem vajúdtam, nem tétováztam, de nem is fűtött a lelkesedés, nem is hajtott semmiféle rózsaszín illúzió a gyors meggazdagodásról, a metálszínű Mercedeszről stb. Átadtam a sógoromnak - ő volt a közvetlen instruktorom - a tanfolyam díját (tízezer forint), mert éppen volt annyi. Érdekes elgondolni, mi van akkor (mi lett volna), ha éppen üres a fadoboz, amelyben a pénzt tartjuk! (tartjuk?) Ez valóban ok lett volna a tétovázásra, fontolgatásra. (A nincs nyomós ok.) De megvolt a tízezer, és 1992. év november közepén, egy csatakos hajnalon a Déli pályaudvarnál várakozó buszba szálltunk - legalább kétszáz ügynökjelölt - és elindultunk Keszthelyre, az „alapszeminárium" helyszínére, pontosabban a Helikon szállóba. Egy huszonöt év körüli lányka mellett jutott számomra ülőhely A kicsike jól beburkolózott a bundájába, majd amikor nagy kegyesen beszédbe elegyedett velem megtudtam, hogy nagyon álmos, hogy délelőtt (ebéd előtt) csak gyümölcsöt fogyaszt, hogy utálja a dohányfüstös helyiségeket. Megnyugtattam, hogy én is. Ettől ugyan nem lett szívélyesebb velem, de egy időre felfüggesztette a maga dédelgetését. Én pedig ez idő alatt eltűnődtem, hogy tud majd ő másra figyelni, ha ennyire magát helyezi a középpontba, ennyire kényezteti /