Az alakulások [antikvár]

I. FEJEZET „S nem az cselekszik bölcsen, ki hazaszeretetét annak dicséretére pazarolja, hanem inkább az, ki hátramaradásait fejtegeti A' mi igazán jó s' kitűnő, nem kell annak dicséret; fénylik a'gyémánt magában is ". (Gróf Széchenyi István: Hitel) ielőtt ennek az újabb krónikának nekifogtam, megnéztem, melyik volt a legutolsó dátum. Bizony, több mint két hónapos volt a legutóbbi (2009.01. 21.). Sűrű két hónapot hagytunk magunk mögött. A feleségemmel megjártuk Amerikát. Öt év után meglátogathattuk egyetlen fiunkat Miamiban (2009. 02. 25. - 03. 11.). Annyian és annyit írtak már az Újvilágról a hazaiak, hogy igazából egy sort se vesztegetnék valamiféle beszámolóra. Csak annyit jegyzek meg (annak előrebocsátása után, hogy én már ott munkát vállalni nem fogok, egzisztenciát sem teremthetek, így sem a megélhetésről, sem valamiféle baráti vagy munkahelyi közösségről ismereteim nem lesznek): mégsem volt igazán idegen a közeg az alatt a két hét alatt, míg ott voltunk. Számomra egyedül a nyelvi elszigeteltség - konkrétan a nyelv nem tudása - volt szörnyű és ijesztő. Tehát amikor a fiam a kitelepülésre biztatott, gyengék voltak az ellenérveim. Az egyetlen, amit mondhattam, hogy végleg elveszítem az eddigi - a hosszú évek során megőrzött - barátokat. Ennyit tehát Amerikáról. Természetesen, ha egy-egy hazai esemény kapcsán eszembe jut egy élmény vagy emlék, természetes, hogy felelevenítem. Ahogy azt sem bírom szó nélkül hagyni, hogy a fiam „egyáltalán nem kényeztető magatartása" ellenére is jó volt a közelében lennem, és itthon, bizony - a leghétköz-napibban és legvisszafogottabban szólva is - fájó a hiánya. Nem beszélve a bennem lévő reménytelen, fáradt belenyugvásról, hogy talán akkor, azon a látogatáson láthattam életemben utoljára. Talán ő fel sem fogja, hogy én mennyire érzem, érzékelem: bizony, az én életem mennyire megszabott már. Hazatérve pedig az itthoni sűrűséget számomra Gyurcsány Ferenc távozása jelentette a kormány és a kormánypárt (MSZP) éléről. 7