Az alkony éve [antikvár]

Részlet a könyvből:A Dunapart még meglehetősen néptelen volt ebben a korai órában. A víz fölött nyúlós hőség izzott. Lustán, álmosan zsongott a város. A korzón egy-egy irattáskás férfi sietett el, nyilván hivatalból jövet, hazafelé, ebédelni. A belvárosi templom tornyában négyet kondult a harang. Két mélyet és két élesebbet. Fél három volt. A parti kávéházak teraszán, a ponyva alatt, kényelmesen elnyúlva a nádszékekben, néhány unatkozó vendég üldögélt. A tarka ernyők alá bekúszott a forró fény, mert a nap éppen szemközt állt, a Gellérthegy fölött. A vendégek elálmosodtak, napoztak, szundikáltak. A szálloda mellett magas, szőke fiatalember tűnt föl. Lassan jött, hanyag járással, karját lóbálva, szinte evezett a hőségben. A Negresco előtt megállt, hunyorogva fölnézett, elolvasta a ponyva lelógó szegélyén a vörös betűs írást: Grand Café Negresco Nagykávéház". Vajjon miért nagykávéház"? - gondolta. Kikeresett a fal mellett egy árnyékos asztalt, elindult a piros kókusz szőnyegen. Ugyanakkor elindult a terem ajtajából a pincér is. Egyszerre értek az asztalhoz. A pincér lehajolt, megfordította a széken a párnát.