Az almamag íze [antikvár]

Részlet a könyvből: "Anna nagynéném tizenhat évesen halt meg tüdőgyulladásban, melyből a megszakadt szíve miatt, és mert a penicillint még nem fedezték fel, nem tudták meggyógyítani. Egy júliusi késő délutánon hunyt el. Amikor aztán Anna húga, Bertha sírva kirohant a kertbe, látta, hogy Anna utolsó hörgő lélegzetvételével valamennyi vörös ribiszke fehérré változott. Nagy volt a kert, a sok öreg ribiszkebokor görnyedezett a nehéz gyümölcsöktől. Már régen le kellett volna szedni őket, de amikor Anna megbetegedett, senki sem gondolt a bogyókra. A nagymamám sokszor mesélt erről, mert ő volt az, aki felfedezte a gyászoló ribiszkét. Azóta csak fekete és fehér ribiszke van a nagymamám kertjében, minden próbálkozás a vörös ribiszke meghonosítására kudarcot vallott, az ágaikon csak fehér ribiszke termett. De ez senkit sem zavart, a fehér ribiszke majdnem olyan édes volt, mint a vörös, a préselésnél nem piszkolta be az ember egész kötényét, és a kész zselé titokzatosan sápadt és áttetsző volt. „Konzervált könnyeknek" nevezte őket a nagymamám. A pince polcain még mindig ott álltak az 1981-ben készített ribiszkezselével teli különböző nagyságú üvegek, abból a különösen könnyes nyárból, amely Rosmarie utolsó nyara volt."