Az álombeli őz [antikvár]

Részlet a könyvből: - ... Én tehát hiszek az álmokban - folytatta nyomatékosan az öreg szobrász. - Persze nem mindegyikben. Legkevésbé azokban, amelyeknek a kulcsát mindenki a zsebében hordja. Madarat látni jegyez hírt, macskát látni jegyez árulást, a kutya az ellenség és így tovább. Ezek gyermeteg dolgok. Sokkalta bonyolultabb, titokzatosabb az álmok szimbolikája, semhogy az egyszerű népi magyarázatok helytállnának. Tudományos módon kell értelmeznünk. Egyes álmok jóslatszerűek. Mások meg visszafelé visznek bennünket, az élet ősibb formáihoz. De nem mindenki álmodik ilyesmiket. Hogy egy-egy profetikus álom meglátogasson, arra külön kiválasztatol. Mert az álmok az emberekhez szabottak. Mint mondottam, vannak olyanok, amelyek nagy megpróbáltatások idején keresnek fel, a halál árnyékában. Ezek lényünk legmélyebb rétegeiből törnek fel, és rég megélt, a tudatunk alá süllyedt állapotokat idéznek, amelyek úgy zuhognak be az álomba, mint ahogy földrengéskor feltör a kéreg repedésein a föld méhében forrongó hévíz. S nemcsak egyéni élményeket jelképezhetnek; az ősi rétegekből közös emberi tapasztalatokat hoznak felszínre, veszedelmek emlékét, amelyek az akkori emberiség egészét fenyegették, mert akkor és most egyaránt csak egy-egy részecskéje vagyunk közösségünknek, de mindannyiunkban minden dolgunk visszhangzik.