Az álomtelepes [antikvár]

kezdetben Tel-Chálóm, tavasz Az álomtelep künn van Júdeában — magam se tudom hol: a Kidron patak mentén vagy a Jezreél völgyében? Közel a tengerhez vagy a Karmel alatt? Valahol ott van az én telepem és én vagyok a telepes, az álomtelepes. Kora hajnalban, ha a kakas megszólal, én érzem a napfényt, amit az ébresztőmadár a hangjába gyömöszölt, felkelek és szólok az asszonsntiak: — Kél a nap. Az asszony is felkel, megáll a szürkületben, egy pillanatra még keringözteti meleg testét álmaival, amikből a kakassző és az én szavam kitépte, aztán odamegy a gyerekeihez, betakarja őket, gyorsan öltözik, kisiet az istállóba, hogy megfejje a tehenet meg a két kecskét. Én is kimegyek. Veszem az ásőt meg a rövidnyelű szekercét. Mielőtt elmennék, végigsimogatom az én jószágaimat; a szögletes tehénkét, amint csapkodja farkával a legyeket, a tarka kecskét, amelynek egészen kicsi a tőgye és a feketét, amelyé lelóg, mint egy zacskó, telve istenáldással. És lopvást az asszonyra nézek, aki ül a kis háromlábún a tehén alatt és két keze alól szaporán, jóízű nyögdeléssel csurran a csöbörbe a tej. Gyorsan megölelem őt is, de csak gondolatba, és ugyanígy a kis- IV]- : ! ''i , [I .i i ! / ^ i'! í ' I ¦ M.' . 1' i I ' i : 1. ,1 ^ ^ ' 'Ili K' f WI ' r ¦¦ .1,1