Az angyal napja [antikvár]

Január huszonharmadikán éjszaka az egész ház viharra ébredt. Az álmos bulvárokra eső zúdult, s az ég, mely jól tudta, miért kapják ezt az emberek, fák, erdei vadak, ezüst halak a tavakban, egyre inkább fordult ki gyomrából, váratlan fehér fénnyel vakította el a világot, majd rándult görcsösen össze. A villámok nyilai kettéhasították az eget, és hirtelen világos lett, akárha nappal volna. Azon az éjszakán ment el a nagypapa, aki előző nap váratlanul jobban kezdte érezni magát, és egyfolytában viccelődött Pera doktorral. A doktor szokásához híven aznap is beugrott kis időre, miután egész nap szűkös rendelőjében fogadta a betegeket, ahol az íróasztalán a lámpához támasztva ott volt gyerekeinek a fényképe, egy kisfiúé és egy kislányé, amint egy falusi udvaron állnak, háttérben egy minden szalmaszálában ragyogó napsütötte szénakazallal.