Az angyalok nyelvén sem... [antikvár]

A fiatal író - aki kezdetben csodálkozó, kitágult szemmel s ujjongva fedezte fel a látható dolgok kétarcúságát, az apró gesztusokban, történésekben rejlő tragikum és komikum szétválaszthatatlan egységét, - nemcsak jó humorú novellista, de igen jó megfigyelő is. A helyzet és a mögüle kipattanó gúnyos-játékos gondolat; a fintorgó képzelettársítások világából kilépve más tájak meghódítására is elindult. A szinte rejtett kamerával ellesett mélyérzelmű életmozzanatok, pillanatképek után az ember rejtettebb világának kutatására is vállalkozott. Az érzelmek, kötődések hamisságának, a képmutatás kényszerét és ostobaságát, a béklyózó indulatokat s az álarc letépésének fájdalmát egyaránt ábrázolja. Mert az írásai mélyén mindig ott kísértő kérdése: "miért vagyok?... mit kell tennem?" - úgy találja meg a választ, hogy az önmagával küzdő embert kell felmutatnia leplezés-szépítés nélkül. A tehetséges írónak nagy erénye, hogy akár az abszurd dráma képtelen ötleteiről, akár a szerelemben önámítással újjászülető asszonyról ír, mindig szűkszavúan, tömören fogalmaz, s egyszerű, találó és érzékletes mondatokkal állítja az olvasó elé a kesernyés humorú helyzeteket és figurákat.