Az antikrisztus csodái I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: A caesar látomása. Az időben, mikor Augustus volt caesar Rómában és Heródes a tetrarcha Jeruzsálemben, történt, hogy nagy és szent éjszaka borult a földre. A legsötétebb éjszaka volt ez, melyet valaha is láttak; mintha az egész föld valami pinczébe került volna. Lehetetlen volt a vizeket a szárazföldtől megkülönböztetni s a legmegbízhatóbb uton is lehetetlen volt eligazodni. Máskép ez nem is történhetett, mert az égboltozatról egyetlen fénysugár sem szállt alá. Valamennyi csillag otthon maradt s az öreg hold betakarta ábrázatát. A mily mélységes a sötétség, épp olyan volt a csend és a nyugalom. A folyók megálltak futásukban, szellő nem mozdult, még a nyárfalevelek se rezegtek. Ha valaki tengerre szállt, észrevehette, hogy a hullámok nem verődnek a parthoz s ha a pusztába ment volna, a homok nem csikorgott volna lába alatt.