Az arany [antikvár]

ELSö Rész Mitrofán Iljics Ko-reckij egyszerre tejébe vette, hogy nem hagyja el szülővárosát. Az utóbbi napok fájdalmas gondjai közben nem ert ra a maga sorsán töprengeni. Az Állami Bank városi osztályán sürgősen elkészítették a mérleget, leltároztak, becsomagolták az értékeket, rendbehozták a levéltárat, s a sok régi irka-firkát, amit nem volt érdemes magukkal vinni, a kályhákban tőzeggel vegyesen égették el. Zsákokba és ládákba raktak minden „ügyet", a folyó ügyeket is. Nappal, amíg az osztály dolgozott, kihúzgálták a szükséges iratokat, éjszakára visszarakták megint, hogy minden űtra készen legyen. Ha a szükség hirtelen úgy kívánja, csak be kell kötni a zsákokat, a ládákat leszögezni, lepecsételni és egy-kettő, feldobálhatják a teherautókra. Ezekben a napokban rengeteget bajlódtak, fáradoztak a tisztviselők. De a munkájuk nem hasonlított ahhoz az élénk, fárasztó és mégis vidám évvégi munkalázhoz, amely minden mérleg készítésekor elfogta a bankot. Dolgoztak anélkül, hogy fölösleges szót váltottak volna, hiányoztak a szenvedélyes viták s a tréfás szavak. Ez a hallgatag, feszült sürgés-forgás Mitrofán Iljicset azokra a szomorú pillanatokra emlékeztette, amikor felesége holttestét kivitték házacskájukból. Mitrofán Iljics külsőleg nyugodt volt, megszokott gyakorlatával és munkaszeretetével végezte teendőit, de, akik régóta ismerték, látták rajta, hogy valami baja van. A főpénztáros különc- 19/88