Az arany hegedű/Álomország [antikvár]

Részlet a könyvből:Felhők A királyi palota barokkupolái feketén és súlyosan sorakoztak az ég alján, mint az útra kész elefántkaraván. A budai várhegy fölött széles, aranysárga tűzfolyam ömlött végig az alkonyi égen. A tűzfolyamon sötétkék felhőgályák vonúltak föl. Némán és komoran, alattomos sietséggel vitorláztak egymás nyomában. A fedélzeten bikaszarvú, oroszlánsörényü felhőemberek kuporodtak. Vajjon miféle vészes rakományt hoztak? A tanár a Dunára nyíló széles ablakban állott és a vajúdó felhőket nézte. Egyszerre megint visszaemlékezett arra, amire már régóta nem gondolt: hogy őt gyerekkorában valami különös, szinte személyes viszony fűzte az égen úszkáló felhőkhöz. Hajdanában a felhők voltak az ő játszótársai, mint az ég angyalai az árva gyerekéi. A képzelete addig gyúrta, formálta őket, míg fehér asszonyokká, furcsa törpékké, aranyhasú sárkányokká, ember fejű paripákká nem lettek.