Az aranypolgár [antikvár]

Részlet: "I. Pető Péter, egy ifjú pesti jogász, szeptember elsején lakás után kutatott. Bolyongásaiban elvetődött a Terézvárosba, ahol egy ormótlan sárga ház kapuján a következő cédula fityegett: "Itt egy szoba kiadó. Megjegyzendő, hogy nem mindenkinek alkalmas." A diák, akit a szoba sajátos meghatározása izgatott, befordult a kapu alá, és megkérdezte a házmestert, ki intézkedik a furcsa lakás ügyében? A háziúrhoz utasították, és az ifjú csakhamar a második emeleten járt, ahol egy kemény tölgyfa ajtóra ez volt kiírva: „Karpfenbiller". - Enyje, de különös név - elmélkedett a jogász, és erőteljesen meghúzta az ódon sárgaréz csöngettyűt. Meglehetős sokáig kellett várnia, míg végre lépések hallatszottak, s egy hang szólalt meg az ajtó mögött: - Ki az? - Én vagyok - felelt Pető öntudatosan. - Mit kíván? - kérdezte tovább a hang. - A szobát akarom kibérelni - volt a felelet. Az ajtó megnyílt. Pető egy csinos arcú kisasszonnyal állt szemben; a hölgy nyilván éppen takarított, a fején kendő, a kezében tollseprő volt. - Van szerencsém - mondotta az ifjú. A kisasszony röviden végzett. - A szobát édesapám adja ki - jelentette ki. - Szemben velünk van egy barna ház, abban a földszinten lakatosműhelyt talál, ott beszélhet vele. Ezzel az ajtó becsukódott, s a diák ismét leballagott a lépcsőkön. Amint kifelé tartott, egy pillantást vetett a nagy udvarra, amely tele volt zöldséggel, répával, kalarábéval, retekkel, salátával; a töredezett vakolatú falak között a veteményeskertek nehéz levegője lógott. Az udvar végén pár lépcső látszott, amelyek a kertféle telekre vezettek. Egy nagy boglyában rengeteg széna meredezett itt az égnek. - Furcsa egy ház - állapította meg magában a diák, és kiballagva a kapun, kívülről is végignézett az épületen. A régi Pest egy jellegzetes maradványával állott szemben. A kétemeletes, fészerhez hasonló alkotmány múlt század eleji pallérstílusban épült, apró ablakokkal, bástyaszerű kéményekkel, mélyen leereszkedő tetővel, amely még barátságtalanabbá tette az amúgy sem kedvező benyomást. A kapualja rengeteg nagy volt, fölötte Szent Nepomuk álldogált üvegburkolat mögött; a jóságos védnök piros kancsót tartott a kezében, és buzgón öntözött egy égő házat, amely rácáfolva a perspektíva törvényeire, éppen akkora volt, mint a szent feje. Jobbra a bejárattól pékműhely helyezkedett el, balra koporsókereskedés: a kis kirakatban szemfödelek és gipszangyalok szomorkodtak. A ház falán kőtábla jelezte a nagy árvíz egykori állását."