Az aranysárkány birodalmában [antikvár]

Részlet a könyvből: Az ember hegynek felfelé is nagyon gyorsan tud futni, ha üldözik. Mulatságos látvány lehetett, ahogy én a kitaposott lépcsőkön, - mert útnak igazán nem lehetett nevezni, - fölfelé ugráltam. Tulajdonképpen lépcső sem volt, mert a fokokat, melyeket több száz éve a legnagyobb gonddal faragtak ki, eső és az idő szétporlasztották, úgy, hogy néhol félméteres űr tátongott közöttük. Mégis följutottam s egy pillanatra körülnéztem. A kis pagóda, mely, mint valami kilátótorony, a sziklára volt építve, és lövőrésszerű ablakaival a völgyre nézett, teljesen üres volt. Egyetlen ugrással bent termettem, de úgy szédültem, hogy le kellett ülnöm az ablak széles párkányára. Az ijedtségtől, gyors kúszástól megpattanásig dobogott a szívem s bár az este elég hűvös volt, csurgott rólam verejték. Csodaszép kép tárult elém. Lent tajtékozva, vadul zúgott sziklamedrében a Hanto-ho. Mellettem és felettem a Vutaj-san különös, megmászhatatlan sziklái meredeztek.