Az aratás [antikvár]

Részlet: Hárman Két esztendőn át nyomta a kórházi ágyat Vaszilij Bortnyikov súlyos sebesülése után agysérüléssel, - gyámoltalanul, mint egy kisgyermek. A szakadatlan kínok kútjába merülten egyetlen sort sem írt övéinek, hiszen csak a szenvedést oszthatta volna meg velük. Századbeli bajtársától, akivel véletlenül találkozott a kórházban, megtudta, hogy őt az osztagnál elesettnek vélték és halála hírét közölték feleségével, Avdotyával. - Megírjam neki, hogy életben maradtál? - kérdezte barátja. - Hogy kétszer temessen el? - felelt Vaszilij nagynehezen mozgatva állkapcsát, ami a szokott kínt idézte elő. - Elég volt neki, hogy egyszer elsiratott... 1946-ban a batumi sebésztanár rászánta magát, hogy egy kockázatos és majdnem reménytelen műtétet végezzen rajta. A gyógyulás csodával volt határos. A hatalmas test a visszanyert mozgóképesség gyönyörűségében szinte érthetetlen gyorsasággal kapott előre. Vaszilij alig mert hinni váratlan szerencséjének tartósságában. Mikor elhagyta a kórházat, akkor sem írt haza, hanem repülőgépen Moszkvába utazott, onnét pedig már másnap vonattal indult tovább.