Az ártatlan [antikvár]

1.Szeptember volt, az Úr 1609. esztendejében. Még nem csípte dér a fákat, de a lombok őszi színekbe öltöztek, s hajnalban a verebek didergősen bújtak össze az ágakon. Szeretem a pirkadatot. Szeretem, amikor alszik a város, alszik a ház, csend van Fázósan magamra húztam a takarót, és a derengő fényben a könyv felé nyúltam, mely az ágyam melletti asztalkán pihent. Az elmúlt két hétben, mióta eltemettem atyámat, akit Fabricius Pál seborvosként tisztelt egész Pozsony, nem váltam meg tőle. Úgy éreztem, mintha a papa is velem lenne, amikor hozzáérek. Mindig azt mondta:- Flóra! Csakis akkor veheted a kezedbe, amikor senki nem lát. Megértetted?Megértettem, hiszen a közvélekedés szerint ez az értekezés egyáltalán nem ifjú hölgyek szemének és lelkének való. Különösen, hogy egy lutheránus orvos írta. Eretneksége azonban úgy tűnt, nem bántotta annyira a papát, hogy a tanácsait ne olvassa el, mi több, megengedte, hogy én is belepillantsak. Roppant hasznosnak találta Kyr Pál* könyvét, s mint seborvos, maga is alkalmazta a betegeken. Természetesen soha nem vallotta be senki előtt, hogy egy protestáns ember meglátásaival egyetért. Hogyan is tehette volna hit-