Az asszony, az orvos és a harmadik [antikvár]

Részlet a könyvből:"Most már megnyugodtam. Nem érzek semmit. Se jót, se rosszat. Kicsit kábult vagyok, valahogy egészen tompán jut hozzám minden, mintha érzéstelenítették volna a szívemet. Tegnap azt hittem, belehalok, megbolondulok, megpattannak az idegeim. Te nyugodt voltál akkor is. Te nem érezted, hogy rogyadoznak a térdeim. Mintha a légcsavar a fejemben forgott volna. Szinte belerobbant az agyamba a vér, amikor otthagytál. Nem láttam semmit és senkit. Csak téged és saját maró könnyeimet a szememben. Azt hittem, cinikus vagyok, az tudok lenni, ha akarok. És mi voltam?! Sírógörcsös, szerelmes idegroncs. Te nyugodt voltál. Vagy szebb kifejezéssel: meg tudtad őrizni nyugalmadat. Csak szótlanul sajnálkozó mosolyodat láttam. A jól megkötött fehérpettyes nyakkendőmet és halántékodon őszülő hajadat. Ahogy utoljára visszanéztél, azt ordítottad felém hang nélkül, hogy: Szegény kislánykám! Ez volt az egész, amit akkor érezhettél. És én...? De mindegy, ez már nem fontos. Nyugodt vagyok. Most hogy ezt a levelet írom, úgy érzem magam, mint régen, harmadik gimnáziumban, mikor dolgozatot írtam az iskolapadban "Hogy töltöttük a Karácsonyt" címmel."