Az aula [antikvár]

A kiadói borító szélei töredezettek.
Robert Iswallt egy távirat zökkenti ki a hétköznapok menetéből - arra kérik fel, hogy az 1962-es tanév végével megszűnő fakultás záróünnepélyén ő mondja az ünnepi beszédet. A távirat nyomán indul meg benne az emlékek áradása, kezdődik a nyomozás a múlt, az emberi sorsok, az eltűnt idő után, vagyis a felszabadulást követő évek ifjúságának története, történelme után, s illeszkednek össze az elmúlt tizenhárom esztendő mozaikjai regénnyé. Hermann Kant az elsődleges élményből fakadó érzelmi telítettséggel és írói tehetségének erejével hiteles, eleven atmoszférát teremt, kíméletlen iróniával, egyszersmind megbocsátó humorral mutatja be - merész időváltásokkal - bonyolult korunk hőseit, nem szépítve a valóságot, kerülve minden sematizmust.