Az égszinkék ital [antikvár]

A nap csak azok számára nyugszik le, kik egy égitest forgó szféráján állanak: s ugyanigy a Természet egyetemes létében a Halál sem egyéb ködfátyolképnél, jelentés nélküli szónál, mely csak az esetlegességekből eredő egyedre nézve bir valósággal, mert helyhez és pillanathoz kötött kombinációjának határt szab. A Halál tartalmatlan semmi, látszólagos és kaleidoszkopikus dolog: az Illuzió Anyja - Prákriti vagy Máyá - szemfényvesztése, kinek bűvös színjátéka nemcsak soha meg nem hal, hanem, hasonlóan tulajdon vad állatjaihoz, még aludni is nyitott szemmel alszik. Sohasem lehet rajtakapni, hogy a pillája megrebbenne, vagy lezárulna. És gyakran, midőn azt gondolod, hogy rajtakaptad, feléd villan a szeme szinte csak azért, hogy tévedésedet belássad. Mint olykor, forró nyári napon, mikor a könnyű kék füst a falú kéményeiből egyenesen emelkedik a levegőbe és a Természet visszafojtja lélekzetét, azt gondolnád, hogy álomba merült: és akkor egyszerre, váratlanul, valami halk susogás kél, borzongás fut végig az aranyló vetéstáblákon és a következő pillanatban megint minden mozdulatlan és néma. Vagy egy szirten nyugszol, mely az üvegessé dermedt tenger fölé nyúlik, álmodozol és azt véled, hogy a víz maga is szunnyad: s akkor egyszerre hirtelen szinváltozás suhan át egyetlen rövidke pillanatra az opálos tengeren és máris megint eltünik. Vagy délidőn az erdőben hallgatod a csöndet és egyszerre morajló suhogás remeg át a fák közt és elhal ismét. Suttogások és visszhangok: a világ érverésének lüktetései s felindulásai: intelmek és jelek, az univerzális tevékenység rezdülésének és szívdobbanásának csöndes, halk, elenyésző hangjai ezek és jelentősebbek a vihar dübörgésénél.