Az életre nincs képlet [antikvár]

1. FEJEZET Az éj csendjét egy baba fájdalmas, szinte sikító sírása verte fel. A félhomályos kisszobában az anya rémülten kapta fel három hónapos kicsinyét. Magához ölelte, csitítgatta, ringatta, de a sírás csak erősödött. Az alvó apa is felriadt, és szinte azonnal talpon volt. - Ha nem hallgattatják el ezt a gyereket, komolyan mondom, a falhoz verem! - hallatszott a másik szobából az öregember fenyegető hangja. Az apa ökölbe szorított kézzel a hang felé indult, de visz-szafogta magát, pedig legszívesebben olyat tett volna, amitől az öreg elájul. De nem tehette, hiszem albérletben laktak nála. Ez már a sokadik éjszaka volt, amit átsírt a baba. Az anya a miskolci kórház gyermekápolónője volt. Egy hónapja már, hogy kisbabája nem eszik, nem fejlődik. Az orvos azt mondta neki, a baba atrofizál, nem tudják megállítani a folyamatot. A csecsemő nappal aludt, egész éjszaka pedig keservesen sírt.