Az elhallgatás [antikvár]

Részlet: Porszagú, félhomályos szobában ültünk. A hosszú tárgyalóasztal felső végén a bíró. Ötvenéves férfi, seszínű arc, szája mellett a kötelező szigorráncok. Huszonnyolc perce beszélt. A vagyonmegosztás és az örökösödés. Nem. A gyermekelhelyezési perek. Vagy valami más. Azt hiszem, ez most nem fontos. Mégis a vagyonmegosztás Hirtelen elhallgatott. Nem számítottam rá. Huszonnyolc perce beszélt formásán, szabatosan, csak írásjelnyi szüneteket tartva. Néha fölemelte a szemüvegét, máskor az orrára helyezte, két szárát gondosan a fülére igazította. Ha visszacsúsztatja a műbőr szemüvegtokba, akkor vége a beszélgetésnek. Tudni fogom, hogy befejeztük, és fölállok. Köszönöm az interjút. Csak a szemüveget figyeltem. A csönd váratlanul támadt rám, mert a szemüveg fönnakadt felemelt kezében. s így nem lehet befejezni a beszélgetést. Talán kérdeznem kellene valamit. Megfogalmazni a második kérdést. Zsibbadt a szájam széle. Mint foghúzás előtt az injekciótól. A szemüveg lassan leereszkedett az asztalra. Félpercnyi defekt volt, nem tarthatott tovább. - És az ön véleménye szerint a házasfelek milyen gyakran ? Csikorgott a hangom. Nem számít. 7