Az elsikkasztott mennyország [antikvár]

Részlet: PROLÓGUS GRAFENEGGBEN. A szentkép. Ismertem Tetát. Öreg asszony volt, alacsony, kövérkés, pofacsontja széles; világos nefelejcskék szemében figyelmes, makacs, gyakran gyanakvó kifejezés volt. Ha elsuhanni láttam, feltűnt sietős, igyekvő, bicegő járása, mint az éjszakai állat félénk osonása, ahogyan az emberek veszedelmes közelségéből biztonságot adó barlangjába igyekszik. Annakidején nem is sejthettem, hogy valamikor majd megkisérlem feljegyezni ennek az öreg cselédnek a történetét, aki éppen csak hogy írni és olvasni tudott. De most itt ülök idegen íróasztal mellett, idegen országban és aprólékosan felidézem egy elmúlt világ fájdalmas emlékét. Természetesen, Teta ebben a világban csak a cseléd árnyékéletét élte. Tisztán látom magam előtt a grafeneggi udvarházat. És a csodálatos parkot. A lenyűgöző kilátást a Totes Gebirge meredek, vad magányára. Megőriztem emlékezetemben Ausztriának ezt a nyáron derűs, holdfényes, tavasszal és ősszel ködös, borús vidékét. A szép Grafenegg az Argan család tulajdona volt. Arganék a legjobb barátaim. Kezdettől fogva mellettem álltak és a legnehezebb időkben sem fordultak el tőlem. Mint sok balsikerrel küzdő, elhanyagolt és meglehetősen rendszertelenűl élő agglegény, az ő házukban találtam otthont, amennyire egyáltalán lehetséges...