Az első összecsapás II. [antikvár]

Részlet: ELŐSZÓ A VILÁG BÉKÉJÉÉRT folyó küzdelem egyre szélesebb méreteket ölt. Számos sikerre tekinthet már vissza, de még mindig hatalmas féladatok állnak előtte. A Békéért szüntelenül harcolni kell, csupán jókívánságokkal biztosítani nem lehet. Csak azoknak jut osztályrészül, akiknek van erejük hozzá, hogy meghódítsák és megtartsák. Ezért szegődött szolgálatába világszerte millió és millió férfi és nő. Ezek között is az élen járnak a francia dokkmunkások, akik kereken megtagadták, hogy beálljanak az új megszállók rabszolgáinak. André Stil tisztessége és érdeme, hogy meg tudta írni az élet és a szeretet nagy regényét a tengpr ¦francia munkásairól. Hadd mondjam meg azoknak, akik ezzel a második kötettel („Az ágyú") kezdik Stil regényének olvasását: mit vesztettek azzal, hogy nem olvasták még az első kötetét („Az első összecsapás"). A regény 1950 decemberében kezdődik, egyik atlantióceáni francia kikötőben, amelyet kegyetlenül megviselt a második világháború. A romok közt, egy víztorony tövében, nyomorúságos ideiglenes lakótelepet ütöttek össze. A barakkok deszkafalai hézagosak, befütyül rajtuk a szél, bever az eső: itt élnek a dokkmunkások. Kibírhatatlan nyomorúságra jutottak valamennyien, főkép az öregek és a gyerekek. Az öreg Léon elesettsége leírhatatlan. Felesége, élete fogytáig, ágyhoz szögezett beteg. De azért az öreg most is keményen tartja magát, szereti az életet és olyan önkéntes foglalkozást vállal, amelyet szent feladatnak érez: vigyáz az iskolából hazatérő gyerekekre, mikor átmennek a forgalmas országúton.