Az elvált feleség [antikvár]

Részlet a könyvből: Egy késő-októberi éjszakán egyedül szálltam fel a személyvonatra, melynek az Alföld felé kellett indulnia. Ugy tizenegy óra körül. Amikor - apró táskával a kezemben - elhaladtam volna a fülkék során, üresen találtam a kocsit. Csupán az utolsó-előtti szakaszban bukkantam rá egy fiatal párra. A fiu lehetett közel a harminchoz, a leány alig húsz. Jegygyűrűt viseltek mindaketten s minden pillanatban szerelmes szemmel néztek össze. Valószínű volt, hogy a leány vidékre ment valakihez, a nagyanyjához talán, akit a nyár óta nem látott és mivel más kisérő nem akadt, a szülők kénytelenek voltak beletörődni, hogy a vőlegény menjen vele s viselje gondját a hosszú uton. Most itt ültek, szorosan egymás mellett. Rajtuk kívül senkit nem találtam sem a folyosón, sem a fülkében. Egy pillantást vetettem még reájuk s benyitottam a legutolsó szakaszba. Ott aztán elhelyezkedtem ugy-ahogy. Szeretek vonaton menni egymagamban s különösen igy késő őszben. A kormos felhők tömkelege alól nem gágoknak már le a vadludak sem, pásztorok és szegénylegények melegebb mellé húzódtak a Hortobágyon s mialatt ismeretlen irányba zakatol velünk a vonat és a fülke mennyezetén a homályon csak alig bir átverni az olajmécs, a magános utas végigdül a fülke heverőjén, ám aludni nem tud, mert régi emlékei zsongják körül, amelyektől elnehezül a szive...