Az elvarázsolt lélek I. [antikvár]

Az olvasónakÚj utazás küszöbén - talán nem olyan hosszú utazás ez, mint Jean-Christophe-é volt, de azért nem egy állomása lesz - eszébe juttatom az olvasónak azt a baráti kérést, amelyet muzsikusom történetének egyik fordulóján intéztem hozzá. A lázadás elején figyelmeztettem, hogy minden kötetet úgy tekintsen, mint egy-egy fejezetét egy mozgásban lévő műnek, amelynek alapgondolata az elébetárt élet folyamán bontakozik ki. Idéztem ezt a régi közmondást: nyugtával dícsérd a napot - és hozzátettem: ha majd célhoz értünk, megítélheted, mennyit ért az erőfeszítésünk.Természetesen, azt akarom, hogy minden kötetnek meglegyen a maga sajátos jellege, hogy magában is meg lehessen ítélni, mint műalkotást. De elhamarkodás volna az alapgondolatot megítélni belőle. amikor regényt írok, kiválasztok egy lényt, akivel benső rokonságot érzek - (vagyis inkább az választ ki engem). - Ha ezt a lényt kiválasztottam, szabadjára engedem; eszem ágában sincs, hogy belékeverjem a magam egyéniségét. Súlyos teher az az egyéniség, amelyet több mint félévszázad óta hordoz az ember.