Az elvarázsolt lélek III/1-2. [antikvár]

Részlet a könyvből: A háboru nem tudta megijeSzteni Annette-et. Azt gondolta: - "Háboru minden..." Álarcos háboru... - "...Nem félek attól, ha födetlen arccal látlak." Az övéi mind, akárcsak ő, azok közé tartoznak, akik a legkisebb fölháborodással fogadják az eseményt. Ő maga azzal a fatalista megnyugvással, amelyet legutóbbi megpróbáltatásának világosságában szerzett: - "Készen vagyok. Történjék, aminek történnie kell!..." Szilvia, a huga, titkos várakozással, amelynek türelmetlen kiáltását alig is fojtja vissza: - "Végre!..." Végre! Kiszélesedik a napok egyhangu folyása. Szélesedni kezd a szeretetek és gyülölségek köre... A fia, Marc, zord lelkesedéssel, amelyből nem fejez ki semmit, - de elárulja lázas keze, lázas szeme... Megjelent hát a tragikus ideál, amelytől gyöngesége rettegett, de amelyet hivogatott benne ama homályos ösztönöknek szava, amiket az ifjuság nem vall be, - harcba szólitása a leláncolt erőknek, amelyek egy élete értelmétől megfosztott korszak unalma alatt rejtőzködnek!