Az emberek közt [antikvár]

Részlet a könyvből: Az emberek közt vagyok, mint tanonc szolgálok a "Divatos cipőhöz" cimzett üzletben a város főutcáján. A gazdám kicsiny, gömbölyü emberke; az arca barnásfekete és sima; zöldszinü fogai vannak, s szeme vizenyős-piszkos. Ugy tünik föl nekem, mintha vak lenne és szeretnék meggyőződni erről, ezért fintorokat vágok. - Ne vágj pofákat! - mondja halkan, de szigoruan. Kellemetlen, hogy az a homályos szem lát engem és nem hiszem el, hogy lát - talán a gazdám csak találomra mondja, hogy fintorgatok? - Mondtam, hogy ne vágj pofákat - suttogja még halkaban és alig mozgatja duzzadt ajkát. - Ne vakard a karodat - kuszik hozzám száraz suttogása. - Te a legelőkelőbb üzletben szolálsz a város főutcáján, ezt ne felejtsd el! Az inasnak ugy kell állni az ajtónál, mint egy szobornak... Én nem tudom mi az a szobor és nem állom meg vakaródzás nélkül - mindkét karom könyékig tele van piros foltokkal és sebekkel, a rüh kibirhatatlanul fölmarta. - Mivel foglalkoztál te otthon? - kérdezi a gazdám és szemügyre veszi a kezemet. Elmesélem; csóválja kerek fejét, amely sürün tele van ragasztva ősz hajszálakkal és megvetően mondja: - Rongyszedés - ez még csunyább mint a koldulás, csunyább mint a lopás! Nem minden büszkeség nélkül jelentem ki: - Lám, én már loptam is. A kezét az irópultra teszi, mint a macska a mancsát, ijedten az arcomba bámul és sziszegi: - Mi-i? Mit loptál? Megmagyarázom, hogy mit és hogyan. - No, ez mind semmiség! De ha nálam lopnál cipőt, vagy pénzt, hát a fiatalkoruak börtönébe csukatlak... Ezt nyugodtan mondta; én megijedtem és még inkább nem szerettem.