Az emberi színjáték I-II. [antikvár]

Részlet a kötetből: "Zoltán gyorsan tájékozódott, de nehezen ismerkedett. Megtanulta, hogy az életén átimbolygó dolgok két csoportba sorozhatók; a nagyobbik neve: mink, a kisebbiké: mások. A «mink» világa együtt jött vele abból a sötétségből, amely a tegnapon s a tegnapelőttön túl az időre borul. Ennek a világnak a dolgait épúgy nem kellett megismernie, mint az ujjait vagy a haja színét. A «mások»-at meg ki veszi valóságszamba ? Ha voltak is, nem tartoztak rá. A kerítés kirekesztette őket az érdemes élet üdvösségiből, a világsivatsg tévelygői voltak. Olykor kiállt a kapuba; csizmás emberek jöttek arra, a kezükben meggyfabot, a fejükön hegyes szőrmesipka s ilyeneket mondtak : «Aztán tudod-e, ki fia-lánya vagy?» «Hű, hiszen te maholnap sor alá kerülsz!» Ha egy karéj kenyeret majszolt: «Te kenyér, meg ne edd azt a gyereket!» Ha egy cséve főtt kukoricát rágcsált: «Hol szedted azt a furulyát, Zoli?» Zoltán ezekre a kérdésekre nem feleit; csak bámulta a zsíros barna embereket, vissza szűkölt a kapu fája mögé s homlokába esett haja mögött riadt lest ült vad és mégis figyelmes tekintete. Mindent elhitt volna, csak azt nem, hogy e titokzatos mondásokba az ő értelmének is lehet bejárása."