Az emlékezés tava [antikvár]

A hátsó szennylap alját folyadék érte, pár lap hullámos. Az oldalsó lapélen folt.
Talán mindnyájunknak meg kell járnunk a magunk odüsszeiáját. Nem azért, hogy visszaérkezzünk egy királyi palotába, Ithakába, hanem hogy eltaláljunk valahová, a múltunkba, a jövőnkbe. Ahová a sors, vagy a véletlen irányít. De még a véletlen is lehet a sors eszköze, játéka, csapdája. Tom Allen negyven-egynéhány évesen indult el a maga odüsszeiájára, hogy gyerekkorát felfedezze. Tom Allen, eredeti nevén Berendi Tamás, négy és fél éves volt, amikor 1956 végén egy menekülő csoporttal apja ki akarta vinni az országból, de a határon lelőtték az apját. Őt egy kedves, idősebb házaspár vitte át, nyakába kötött zacskóban a maga és apja anyakönyvi kivonatával. Végül kijutottak Angliába, és ott a gyerektelen Allenék örökbe fogadták. A gazdag kisváros környéki negyed kertésze, egy régebben menekült magyar megszerette, pártfogásába vette a félénk, riadt, idegen nyelvi közegben botladozó gyereket, és ez a kapcsolat megmarad akkor is, mikor a mindig visszahúzódó, magába zárkózó Tom Allen, egy tönkrement házasság, feladott egyetemi pályafutás után a nevelőszüleit is elveszti. Egyedül marad, tekintélyes örökséggel, és most végre elhatározza, hogy visszamegy Magyarországra és kinyomozza, kik is voltak a szülei. Támpontul csak az anyakönyvi kivonatok szolgálnak, és Magyarországon Olimpia, akivel két nemzetközi konferencián szorosabb kapcsolatba került, és aki vállalta, hogy mint Pallasz Athéné, pártfogója lesz a gyerekkor felé vezető úton. Apja nyomát könnyen megtalálja szülőhelyén, de Líviának, a tóparti kastélyszálló Kalüpszó-direktriszének rabságába esik. Olimpia rántja ki a tehetetlen, kedves fogságból, hogy nyomozzon tovább az apja után. Maga a nyomozás, noha sokan segítenek, sikertelen, Tom Allen már-már feladja, de a véletlen vagy a sors bonyolultan és drámaian mégis elvezeti az anyjához.