Az erdő szerelmese [antikvár]

Részlet a könyvből:Az erdő csendes volt a napszállat órájában, az erdei- és a luc-fenyő szaga édesebben és erősebben érzett, arany, bibor és smaragd-ragyogás volt az egész mindenfelé. És a férfi, aki elosont az óriási fák alatt, szintén részese volt ennek a ragyogásnak... Aztán eltűnt... mintha teljesen beleolvadt volna a vad vidék ősrengetegébe. A Vén Kopasz - a Fehér Hegyek legmagasabb csúcsa - kereken és mezítelenül emelkedett a magasba, sima tetejét dicsfénnyel övezte a lehunyó nap. Aztán, amint a tűzgolyó lebukott a kupolás szirtek mögé, egyszerre megváltozott a rengeteg - hideg és sötét árnyék suhant lefelé a lejtőkön, ahol fekete dárdasorok módjára álltak a fenyők. És a hideg, sötét árnyék beborította az egész hegyvidéket. Vad, rengeteges, vizbő föld volt, sötét sűrűségek, füves, napsütötte tisztások, tízezer lábnyira a tenger szine fölött. A világ-tói a délarizonai pusztaság zárta el minden oldalról... szűz hazája a jávorszarvasnak, gimnek, szürke medvének, pumának, rókának, farkasnak, tanyája és búvóhelye a vad apacs-indiánnak... Ezen a földtájon a szeptemberi időjárást napszállat után azonnal hirtelen lehűlés jellemezte. Mintha a hideg szél szárnyán érkezett volna az alkonyat, amint halk, suhanó zajjal ereszkedett lefelé a hegyek közül. Milt Dale, az erdős hegygerinc legszélén állva, figyelt és hallgatózott.