Az erdőhatáron [antikvár]

Dermesztő ridegség, a tények, a világ görcsös és oktalan rendben rendezett kuszasága, a tébolyon, a neurózison uralkodni akaró elszánt élni akarás: élni akarás "mindennek ellenére" - ez árad felénk Thomas Berhard elbeszéléseiből. Akik ismerik magyarul már korábban megjelent kínosan tárgyilagos műveit, A Fagy-ot és a A mészégető-t, azok mostani, válogatott elbeszéléseinek olvasásakor újra részesei lehetnek egy nagy író és egy nagy elme küzdelmének önmagával és a világgal. Mert Bernhard elbeszélései olyanok, akár Stockhausen zeneművei: nyugtalanítók, olykor fárasztók, s hol van már belőlük a művészet régi igénye, a szép általi felemelő szórakoztatás! A mai európai irodalmakban talán egyedülálló mondatszerkesztése, nyelvének tudatosan vállalt gyilkos monotómiája, a történetek - amelyek voltaképpen nem is igazi történetek - körkörös, önmagukba visszatérő szerkezete egy-egy cselekvési folyamat reménytelenségbe torkollását tudatosítják az olvasóban. A gyűlöletes alpesi táj és az itt élő elviselhetetlen és gonosz emberek dermesztően pontos ábrázolása egy másik, komorabb, ellentmondásosabb Ausztráliát vetít elénk, mint amilyent útjainkon felületesen megismerhettünk.