Az esküvői vendég [antikvár]

első rész Azon a zöld, bolondos nyáron történt, amikor Frankié tizenkét éves volt. Ezen a nyáron már hosszú ideje nem tartozott senkihez, semmihez. Nem volt tagja egyetlen klubnak sem, a világon senkihez sem tartozott. Magányos teremtés volt Frankié, kapualjakban ácsorgott és félt. Júniusban vakítóan zöldek voltak a fák, és később a levelek egyre sötétültek, és a tűző nap alatt mind feketébb lett, mindinkább összezsugorodott a város. Kezdetben Frankié járta a várost, tett-vett. A járda kora reggel és este szürke volt, de a déli nap fénymázzal vonta be, az aszfalt megolvadt, s csillogott, mint az üveg. Frankié végül is túlságosan forrónak érezte a talpa alatt a járdát, és különben is bajba keveredett. Valami titokzatos bajba, s ezért jobbnak látta otthon maradni - de az otthon mindössze Berenice Sadie Brownból és John Henry Westből állt. Ott ültek mindhárman a konyhaasztalnál, folyton ugyanazt mondogatták, úgyhogy mire augusztus elérkezett, a szavak már rímeltek egymással, s egyre furcsábban hangzottak. Mintha a világ minden délután meghalt volna, és azután nem mozdult volna semmi. Végül a nyár zöld, émelyítő álommá vált vagy néma, bolondos üvegházi őserdővé. S aztán, augusztus utolsó péntekén mindez megváltozott: olyan hirtelen történt, hogy Frankié végigtöprengte az egész, süket délutánt, és még akkor sem értett semmit. - Olyan nagyon furcsa - mondta. - Ahogy ez az egész történt. - Történt? Mi történt? - kérdezte Berenice. John Henry hallgatott, és csendben figyelt. - Ilyen zavarban még sohasem voltam. - Zavarban? Miért? - Az egész miatt - mondta Frankié. ' ¦ ; i 1 . , í! t