Az ígéret földje [antikvár]

Kiadói borító kopottas. A tábla belső oldalán Ex libris. Címlapon tulajdonosi bélyegző.
Előttünk is ismert már Pontoppidannak, a nagy dán írónak kiemelkedő írásművészete, Szerencsés Péter című regénye kétszer, legutóbb 1959-ben látott magyarul napvilágot. Ezúttal másik világhírű művét, Az ígéret földje című nagyszabású regényét tartja kezében az olvasó, melyet most fordított magyarra az északi irodalom ihletett, kitűnő tolmácsolója, Hajdu Henrik. Ez a regény a múlt század utolsó évtizedek Dániájában játszódik, s hőse egy fiatal protestáns lelkész, aki szembeszállva egyházának maradi nézeteivel és a népet lenéző, úri világgal, romantikus hittel és lelkesedéssel áll élére – egy kis dán falu parókiájának vezetőjeként – a parasztok boldogságáért, a hit megtisztításáért, a szegény emberek megbecsüléséért, műveléséért és segítéséért kibontakozó mozgalomnak. Maga is vállalja a paraszti életsorsot: parasztlányt vesz feleségül, szánt, vet, műveli a földet, állatot tenyészt, és áldozatos fáradozásával kivívja a falu csodálatát, a parasztok szeretetét, s nagy tekintélyt szerez a nép felemelkedését sajátos, vallásos keretben szorgalmazó mozgalomnak. De a múlt század végén már nem vezethet eredményre ez a jövőbe néző, de múltból táplálkozó áramlat: Európa színterére lépett már a szocializmus, de regényünk hőse nem tud tovább lépni a romantikus álmodozás álláspontjáról egy reálisabb úton. Maga sem érti, miképp kerül szembe a kielégíthetetlen vágyú emberekkel, egykori támogatóival, feleségével, családjával. Miszticizmusba torkolló elképzelései fölött eljárt az idő: az élet könyörtelen ítéletet mond az egyébként nagyszerű képességű, lángoló ember fölött, aki pedig az ígéret földjére akarta vezetni a közösséget, melynek az élére állt. Hajdu Henrik művészi fordítása a dán irodalom óriásának, Henrik Pontoppidannak művével egyenrangú, kivételesen szép irodalmi alkotás.