Az idegen [antikvár]

Körülbelül három hónappal azután, hogy az egyik havi szemlében munkám jelent meg az "Őrültek értelmiségéről", belépett szobámba a szerkesztőségi szolga és bejelentette, hogy egy hölgy, aki nem akarja elárulni nevét, okvetlenül beszélni akar velem és néhány percnyi kihallgatást kér tőlem. - Biztos benne, hogy az a hölgy velem, egyenesen velem akar beszélni? - Persze! . . . Sőt megkérdezte tőlem, vajjon Duplazé csakugyan az Ön irodalmi álneve-e ? - Ugy!... Akkor hát az a hölgy nem ismer engem személyesen - gondoltam magamban. Újra megszólaltam: - Megmondta annak a hölgynek, hogy nem vagyok itt? - Igen ... azaz ... hogy ... -Azaz, hogy nem ... - Azt sem. Hanem csak ... - Jó, jó, ismerem már az effélét!.... Aztán milyen az a hölgy? - Hát olyan nő, akiről az ember inkább azt mondaná, hogy ... Én rám olyan benyomást tett, mintha nagyon ... izé ... lenne ... A ruhája fekete selyem, vagy talán ... valami másszinű szövet... fekete ... vagy kék ... nem.