Az inas [antikvár]

Részlet a könyvből:ÖNÉLETRAJZ 1907 február 18-án születtem. Apám cipőfelsőrész-készítő, anyám cipőtűzőnő volt. Otthon dolgoztak egy nagy cégnek. De sokáig nem lakhattak egy helyen, - miattunk, gyerekek miatt. A pesti házmesterek akkoriban úgyszólván bojkottálták a gyerekes családokat, hát ez, sajnos, még ma is így van. Négyéves voltam, amikor a szüleim, többszöri költözködés után, nagyapámékkal együtt egy kicsi családiházat vettek részletre, nagy kamattal, Kispesten és odaköltöztek. Itt már nem kellett rettegni a házmesterek basáskodásától és a felmondástól; de ez a ház apám életébe került, megölte a túlfeszített munka és a krajcáros nélkülözés. Az egyik kisöcsém 1913-ban halt meg. Rá egy évre apám. Egy másik kisöcsém ugyanazon a napon született, amikor apám meghalt. Egyik délben, mikor nagyapám hazajött a munkából és dajkálni kezdte a kisöcsémet, így kiáltott fel: - Hát ez a gyerek nem él! Hát hol jár a ti eszetek!? Anyám már sírni és szólni sem tudott. Csak a fejévél bólogatott. Hétéves voltam akkor, nővérem meg kilenc. Egymásután jöttek a halottaskocsik, meg más kocsik, amik elvittek bútort, gyereket, mindent. Mi hárman naponta a temetőt jártuk. Csak keltünk fel reggel és úgy mentünk a temetőbe, mintha hazamennénk. És úgy jöttünk haza, mintha temetőbe jönnénk.