Az indiai csodagyöngyök [antikvár]

Részlet: I. Fejezet A mozibejárat legfelső lépcsőjén nyomorúságosan öltözött kis ember állt és sötéten bámult az esőbe. Január vége felé járt és a délután már estébe hajlott. A kis ember vékony szövetruhát viselt, mely olyan bő volt, hogy redőkben hullott le róla és kalapját csak elálló fülei akadályozták meg abban, hogy az arcába hulljon. Ugy esett, mintha dézsából öntötték volna. Hideg is volt, az a vigasztalan hideg, amely kiöli a reményt a szívből és kétségbeesést lop a helyébe. A kis ember megborzongott.