Az Ínség Jósnőhöz látogat [antikvár]

Részlet a könyvből: "Nemcsak értelmetlen, szinte egészségtelen lelkiismeret-furdalással kerülgetem már hónapok óta tanulmánytervemet, egyre ügyetlenebb és görcsösebb leszek, s ahogy álmatagon álom felé hajlanak a napok, és mégis szaporán, rémülten érzem az elillant alkalom ismerős szagát. Mindig mindent elmulasztunk, és az önvád erre csak trágyalé. Lassan egy esztendeje, hogy Gerzson Györgynek megemlítettem, hosszabb tanulmányt szeretnék írni a regényéről. Kötekedően faggatott, gúnyos-fölényes pózokkal kísérte szomjas kérdéseit, ő ígéretnek hallotta megjegyzésemet, örömében kajla füle is kigyúlt, de a hangja, a szavai kellemetlenebbek voltak, mint valaha. És most öt hónapja halott. Regényét, Az esküvő-t talán tízszer is elolvastam, némelyik nyomtatott oldalt úgy látom magam előtt, mint a legismertebb festményeket, s ez nem segít, hogy távolról közelítve, okos szerkesztéssel ragadjam meg a lényeget, amint elgondoltam, s nyugodt, méltósággal érvelő elemzést kerekítsek. Összezavart. Nemcsak halálával, de azóta lebiggyedő szája, korán megereszkedett arcéle, apróságokon matató, nőies-puha keze is megírhatóvá forrósodott. Beleszőhetem persze egyéniségét is leendő tanulmányomba, néhány anekdotikus emlék még kedvcsinálónak sem utolsó kellék, mű és alkotó egysége: ősi-szép ábránd. De hogy jövök én ehhez? Minden csak véletlenszerűnek tűnik föl kapcsolatunkban: hogy ismertem, meg hogy nem volt barátom, hogy az utolsó hónapokban mégis többször találkoztunk, s mintha valami előderengő céllal. Aztán láttam eszméletlen haldoklását. A regénye pedig mindig is véletlenszerűnek tetszett, nem tudom, örült volna-e, ha ezt még sikerül életében megírnom."