Az irgalmasság golgotája I-II./Szegény élet, gazdag lélek [antikvár]

Részlet a könyvből:A Wartburg-vár magas őrtornyának szines tetejéről most búcsúzik a leszálló nap. Egy perc még és vörösre dagadtan bújik el a Thüringiaí erdő halmai mögé, mint a játéktól kipirult gyermek húzódik vissza a korán leszálló hűvös, tavaszi este a barátságosabb, meleg szobába. A párafátyol egyre feljebb-feljebb burkolja be homályos szürkeségével a fakadó rügyekkel pompázó ágakat. Tavasz van. Napnyugta után minden odúból, minden szurdokból kioson és megszállja a hegyet a nap sugarai elől elrejtezett tél lehellete. A várba vezető út középső kanyarulatánál, a csorgó mellett őgyeleg három rongyos ruhájú öreg. Egy-egy veszekedő szavuk végigsivít a fák között. - Csönd! Mindjárt jön; - riasztja társait a legöregebb. Elhallgatnak. Annyi időre, hogy talán százig olvashatnának. Addig belsejükben fortyog, dohog a méreg. Mint a bukó forrás, megint csak kifakad elégedetlen lelkük háborgása.