Az írógéptől a Perzsa-öbölig [antikvár]

Részlet a könyvből: Szentül hiszem, hogy szerencsésebb vagyok, mint leánytársaim általában. Nem mintha vagyonnal, tehetséggel áldott volna meg a sors - Istenem, éppen olyan közepes gépírókisasszony voltam, mint a többi -, hanem mert faképnél hagytam, mert volt merszem, hogy faképnél hagyjam ezt az áldatlan foglalkozást. A fiatalság a legértékesebb ajándék a világon, gondoltam; bűnös, aki az iroda négy fala közt azzal vesztegeti a magáét, hogy nagyképű hivatali Napoleonoknek teát szerviroz, szerény igennel vagy nemmel felel, ha kérdezni méltóztatnak tőle valamit, s addig átkozza lelketlen írógépét, míg elrepül felette az idő, csontos vénkisasszonnyá savanyodik, nem kell senkinek, elkeseredve sírja vissza azt a sok mindent, amit elmulasztott. Hiába, a harminc schillinges heti fizetést nem az én számomra találták ki.